Hát persze! Irtóan érdekel, az Olajipari Múzeummal együtt, a kikötővel, a piaccal, a macskaköves utcákra nyíló színesre festett faházaival, naná! Sokat nem olvastam előre az országról, sem Stavangerről, de egy útibeszámolóban ezt az ajánlást a városról még pont sikerült elcsípnem indulás előtt.
Javasoltam, ha már úgyis haza kell repülnünk kedden kora délután, a délelőttöt tölthetnénk a városban.
Vallom, hogy ahhoz, hogy picit is belekóstoljunk egy ország mibenlétébe, bele kell vetni magunkat a közösségi életébe is. Járni kell az utcáit, hallgatni az embereket pl. az újságosnál, a piacon, meg kell keresni a helyi “kisreteket” (kiskocsmát)… de persze kinek mit.
Most nem így alakult, az előző este talált remek tóparti szálláshelyen – megint csak egy turistaparadicsomban – ébreszt a kedd kora reggel. Stavanger pedig órákra van tőlünk.
Előző este, miután megtaláltuk az útmenti kempingezőhelyet, letáboroztunk. Mivel amúgy is sokáig világos volt, és mert nem volt mit tenni, Ági tett egy felfedezőutat a sziklafalakkal meredeken tagolt hegyoldalba. Sziklamászó helyet is talált kilátópontokat. Remek túracélpont lesz következő alkalomra. Mi négyen maradtunk a “táborban”. Kezdetben az autóban melegedtünk, és felpattintottunk pár doboz sört (sokat nem vettünk, fejenként kettőt) és semmittettünk. Néha pont kell egy ilyen félóra-óra, egy kisnihil. Amolyan landolás. A sátrak már álltak, a szél csapkodta őket, a tó hullámzott, az információs táblák profin ismertették a környéket a túraútvonalakkal, egyszóval, minden a helyén volt.
Hiányérzetem csak amiatt lehetett, hogy tudtam, kihagyjuk a városnézést, bár igazából egy percig sem aggasztott. Pontosabban nem ez aggasztott. Csak a lehetőségek elszalasztása, ami mindenkinek mást jelentett. Valaki ragaszkodik egy túrához, valaki másfajta túrához, valaki a pihenéshez, valakinek pedig teljesen mindegy, csapódik. Utóbbi a szerencsés, neki nem kell összehangolni semmit és senkit. Máskülönben valakinek engednie kell, és át kell konvertálnia a vágyait. Azt hiszem, ezalatt a landolás alatt ezen dolgoztam.
Kezdetben nem tudtam mit kezdeni magammal a tóparton. A hegyre felmenni a kényelmetlen bakancs miatt nemigen akaródzott, a kiserdőt pedig már megnéztem a sátor felett, izgalmas volt. Ott álltam a forgalmas műút menti tóparton, és valami hiányzott. Ha így érzünk, akkor ott belül hiányzik valami. A vágyaim átkonvertálásán dolgoztam. Aztán bekucorodtam én is a sátorba, a szél miatt most bent főztünk. A sört sem kívántam, a vacsorát sem. Csabi okosan lezárta a sátor külső szellőző nyílásait a betolakodó szél miatt, és hála neki, első éjszakám volt itt Norvégiában, hogy nem fáztam.
Reggel a ragyogó napsütés korán kicsalt. Bebarangoltam a kiserdőt nappali fényben is, néztem a tavat, de még mindig üresnek éreztem ha a felületén végigsiklattam a tekintetem. Nem megy ez, megint blokkol valami. Gyerünk Gabi, hagyd a csudába az egészet, fürödj le, süppedj bele a tőzegmohás talajba, és hamarosan vége lesz.
Reggeli szabadon. A napsütés áldását élvezzük. A szél feltámad, szárítja a sátrat, amit félig már le is bontottunk. A pakolás könnyen megy, alig maradt konzerv, amit idefele cipeltünk, most üresedik a hátizsák. A polifoamokon kívül, mást nem is igen teszünk Csabival a közös poggyászba, a sátrat is sikerül rétegenként a kishátizsákunkba pakolni. Ági tesz még egy tiszteletkört a hegyre, mi addig bepakolunk mindent a kocsiba.
Kész, slussz, passz. Indulás. A norvég rádió adását hallgatjuk, miközben egyre inkább a város vonzáskörzetébe kerülünk. Jönnek a megoldandó feladatok, például, hogy tankolni kell, a jegyeket pedig le kell menteni a telefonokra. És még a parkolóházat is meg kell találni.
Stavanger, a dél-norvégiai kisváros, nem is olyan kicsi. Az ország negyedik, Sandnessel együtt alkotott ‘konurbációja’ a harmadik legnépesebb városává emeli. Szárazföldön és szigeteken terül el, mérsékelt óceáni éghajlaton, ahol leginkább a szél az úr. A városban pedig az olajipar.
Ha valaki megkérdezi: “Akarja látni Stavanger óvárosát?” a válaszom továbbra is: Hát persze!
Amit javaslok Mindenkinek (bár még csak beszámolókból ismerem): Olajipari Múzeum https://www.norskolje.museum.no/en/
És íme egy kedvcsináló várostérkép:
